Fogalma A hidrológia a víz természeti mozgásával, eloszlásával foglalkozó, a vízforrásokat és a víz körforgását vizsgáló tudományterület. A hidrológiai szakértõt hidrológusnak nevezik, aki földtudományi, környezetvédelmi, építõmérnöki vagy környezetmérnöki végzettségû lehet. A hidrológia a vízmeteorológia, felszíni hidrológia és a hidrogeológia területeit foglalja magában, ahol a víz központi szerepet játszik. Az oceanográfia és a meteorológia nem tartozik ide, mert azoknál a víz csak egy a sok fontos szempont közül. A hidrológiai kutatások számos környezetmérnöki, környezetvédelmi és környezettervezési kérdésre is választ adnak.  

Története A hidrológia évezredek óta megfigyelés és mérnöki tervezés tárgya. Kr. e. 4000 évvel a Nílust szabályozták, hogy fejlesszék a mezõgazdasági termelést az elõzõleg sivár területeken is. A mezopotámiai városokat magas kõfalakkal védték az áradástól. Az ókori görögök és rómaiak csatornákat, a kínaiak öntözõ- és áradásellenõrzõ-rendszereket építettek. Marcus Vitruvius a Kr. e. 1. században filozófiai elméletet írt le a víz körforgásáról, amely szerint a hegyekben leesõ csapadék beszivárog a földfelszínbe, és folyókat, patakokat képez az alacsonyabban fekvõ területeken. Egy még tudományosabb megközelítéssel Leonardo da Vinci és Bernard Palissy egymástól függetlenül megbízható értelmezést nyújtott a hidrológiai körforgásról. A hidrológiai változókat azonban csak a 17. században kezdték kiszámítani. A hidrológia modern tudományának úttörõi Pierre Perrault, Edme Mariotte, és Edmund Halley voltak. Megmérve az esõt, a vízfolyásokat és a csatornavizeket Perrault kimutatta, hogy az esõ elég a Szajna táplálásához. Marriotte a folyó sebességét és a keresztmetszeti tényezõit vizsgálta ugyancsak a Szajna kiöntésekor. Halley kimutatta, hogy a Földközi-tenger párolgása megfelel a tengerbe beömlõ folyók vízmennyiségének. A 18. század felfedezései Daniel Bernoulli piezométere, a Bernoulli-egyenlet, a Pitot-csõ és a Chezy-képlet. A 19. században a Darcy-törvény, a Dupuit-Thiem formula és Hagen-Poiseuille kapilláris áramlási egyenlet hozott elõrelépést elsõsorban a talajvíz hidrológiájában. A tapasztalati megfigyeléseket racionális elemzések váltották fel a 20. században, a kormányok pedig megkezdték hidrológiai kutatóprogramjaikat. Leroy Sherman egység hidrográfiája, Robert E. Horton beszivárgási elmélete és C.V. Theis egyenlete a kúthidraulikáról kapott különös fontosságot. Az 1950-es évektõl a hidrológia a hidrológiai folyamatok fizikai megértésének fejlõdésével és a számítógépek megjelenésével az addigihoz képest sokkal elméletibb alapokra helyezõdött.