Vízlépcsők a Dráván |
A huszonnegyedik vízlépcső
A Dráva horvát szakaszán tervezett Novo Virje vízlépcső építésével kapcsolatos hírek felerősítették a hazai természetvédők tiltakozását, mert ők a vízlépcső magyar területeket is feltehetően érintő káros hatásaitól félve a Drávát „természetes” vagy „természetközeli” állapotban lévő folyóként kívánják megőrizni. Annak eldöntéséhez, hogy a tiltakozást tényszerű, dokumentálható adatok, vagy pusztán érzelmi okok váltják-e ki, röviden át kell tekinteni a Dráva vízrajzi jellemzőit, a folyót ért emberi beavatkozásokat és az ezek következményeként kialakult jelenlegi helyzetet és folyamatokat.
A Dráva az 1918-ig Ausztriához, jelenleg Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolban, Toblach (Dobbiaco) közelében, 1192 mAf. magasságban ered. A Dunába Apatintól délre, a Duna 1382 fkm szelvényében torkollik, kereken 82 mAf. szinten. A teljes esése tehát 1110 m. Eredeti hossza kb. 1160 km volt, az 1784 után, II. József uralkodása idején, végrehajtott szabályozás során 62 átvágással 695 km-re rövidítették (40%).
(Összehasonlításképp: a Tisza 1419 km eredeti hossza 965 km-re csökkent – 32%).
A 40.490 km2 vízgyűjtőterületen a sokévi átlagos csapadék kb. 990 mm. Ez a vízgyűjtő magában foglalja a Magas Tauern (Gross Glockner: 3797 m) és a Dolomitok 3000 m-nél magasabb csúcsait. Az innen eredő jelentősebb mellékfolyói a felső szakaszon a Glockner rendszerben hasznosított Schwarzach, Isel és Möll, valamint a Reisseck-Kreuzek rendszerben hasznosított Gail.
Az alsó szakaszon a vízhozam egy-harmadát szállító Mura a 2500 m fölé felnyúló Alacsony Tauern hegylánc vizeit gyűjti össze. A magas hegyekben későn olvadó hónak és a gleccserek vizének köszönhetően a Dráva bővizű, kiegyenlített vízjárású folyó, melynek nagyvizei a nyári időszakban jelentkeznek. Vízhozama 125 és 3000 m3/mp között változik, középvízhozama 555 m3/mp. (A Tisza vízgyűjtőterülete 157.200 km2, a szegedi szelvényben KQ = 90 m3/mp NQ = 4.700 m3/mp.)
Vízerő-hasznosítás
A Dráva energetikai hasznosítása korán, már az első világháború alatt megkezdődött az 1918-ban a jelenlegi Szlovénia területén üzembe helyezett Fala vízerőművel. A Mura torkolatáig terjedő osztrák, szlovén és horvát szakaszokon az erőművek száma mára 23-ra nőtt, összesen 2816 MW beépített teljesítménnyel. A Murán Ausztriában négy vízerőmű működik.
Ezekkel a vízlépcsőkkel a Drávát gyakorlatilag „csatornázták”, azaz minden vízlépcső duzzasztása a fölötte lévő vízlépcső alvizéig ér. Az összes tározótérfogat kereken 800 millió m3, ami a vízhozamok messzemenő szabályozását teszi lehetővé. Az erőműlánc lényegileg csúcsüzemben működik (Schwellbetrieb), vagyis a kis energiaigényű időszakokban (éjjel) feltöltött tározók vizével a következő nap megnövekedett (csúcs)energiaigényét elégítik ki. Ez szükségszerűen a legalsó vízlépcső alatti szakaszon a mindenkori természetes vízhozamtól függő, a medertározástól függően ellapuló vízhozam-ingadozást eredményez. A folyónak egyetlen szakasza sincs tehát „természetes” vagy „természetközeli” állapotban, sőt ellenkezőleg, Európa egyik legradikálisabban szabályozott folyója.
A medermélyülés és annak hatásai
A XVIII. században végrehajtott szabályozás által megnövelt esés és vízsebesség, majd a vízlépcsők duzzasztott terében kiülepedő hordalék hiánya miatt az alsó Dráva szakaszon, mint minden szabályozott hegyi folyón, a meder folyamatosan mélyült és a kisvízszint ezzel párhuzamosan süllyedt. A folyamatot az évi átlagban 1,7 millió tonnára becsült ipari kavicskotrás felgyorsította. A közös magyar-horvát szakaszon az egyetlen, 1878. óta változatlan „0” ponttal rendelkező vízmérce (Terezino Polje) idősora szerint a kisvízszint kb. 120 év alatt 3,5 m-t süllyedt. 1926 és 1988 között a kisvízszintek évente 2,68 - 2,52 cm-t süllyedtek.
A kisvizekkel párhuzamosan az Ős-Dráva és Ős-Duna pliocén kori nagykiterjedésű belső deltájának szemcsés altalajában a talajvízszint is széles parti sávban süllyedt. Ennek káros környezeti hatásai elsősorban a mezőgazdasági terméseredmények csökkenésében, az ártéri erdők pusztulásában, fajtaösszetételük, és általában az ökoszisztéma megváltozásában jelentkeztek. A mellékágak fenékszintje alá lemélyült főmederben folyó víz csak a rövid ideig tartó magas, tavaszi-koranyári vízállások idején táplálja az ágak élővilágát, a réti és mocsárréti fajoknak is otthont adó gyepeket. Az év hosszabb részében azonban az egyre gyakoribb kisvizek idején tartósan a gyökérzóna alá sülylyedt talajvízből történő táplálás hiányában az eredeti nedvességkedvelő vízi ökoszisztéma kiszárad, elpusztul, illetőleg azt szárazságtűrő fajok váltják fel.
Az árvédelmi töltések, illetőleg magaspartok között szeszélyesen, a nagyvizek által gyakran átrendezett zátonyok között kanyargó folyón kereskedelmi hajózás csak folyamatos kotrással volt fenntartható.
A Drávamente élővilágát fenyegető újabb veszély az egyre markánsabban jelentkező globális felmelegedés. Német közlések szerint a szőlőtermelés határa 200-400 km-rel északabbra, illetőleg 150-200 m-rel magasabbra tolódik. Az Alpokban 2003 nyarán a fagyhatár tartósan 3000 m fölött volt. Az éghajlatváltozás hatására a Drávát tápláló gleccserek már eddig is felmérésekkel kimutathatóan zsugorodtak. Tározó-kiegyenlítő hatásuk csökkenése miatt a téli csapadék várhatóan rövidebb idő alatt folyik le, ami az eddigi kiegyenlített vízjárás helyett hevesebb tavaszi árhullámokat és a mélyülő mederben hosszantartó, a jelenleginél alacsonyabb nyári-őszi vízszinteket jelent. Az előbbiek a medermélyülést, az utóbbiak a főfolyó és a mellékágak elszakadását és ezzel a környezet kiszáradását gyorsítják fel. Tovább súlyosbítaná a helyzetet, ha a globális klímaváltozás az éves csapadékösszeg csökkenésével járna együtt.
A Drávához hasonló alpesi folyókon a medermélyülés és annak káros társadalmi-környezeti hatásai csak a hordalékmozgató erő, vagyis az áramlási sebesség csökkentése és a vízszint megemelése révén voltak kiküszöbölhetők. Ennek módja, a vízmosások megkötéséhez hasonlóan, a folyó duzzasztóművekkel történő belépcsőzése volt, az egyes duzzasztóművek alatti mélyülő szakasz „megtámasztása” egy újabb duzzasztóművel (mint pl. a Lech, Isar, Inn, stb. folyókon). A felduzzasztott víz energiájának hasznosítása környezetbarát energia termelésére nyilvánvalóan gazdaságosabbnak bizonyult, mint annak költséges műtárgyakban történő megsemmisítése.
Magyar-jugoszláv együttműködés
A Mura torkolata és a Duna közötti szakasz komplex hasznosítására és a fentiekben ismertetett káros természeti, környezeti és társadalmi hatások megszüntetésére, enyhítésére, sőt esetenként javítására, a magyar és jugoszláv szervek a tervezőmunkát – a politikai enyhülésnek köszönhetően – a hatvanas évek végén kezdték meg. Az egyeztetett tanulmánytervek a Dubrava-vízlépcső és a Dunai torkolat közötti szakaszon a djurdjevaci, barcsi, drávaszabolcsi és az eszéki vízlépcsőket irányozták elő. A közös hatásvizsgálat kimutatta, hogy:
• a környezetbarát energiatermelés mellett ezek jelentősen javítanák az árvizek elleni biztonságot;
• kedvező feltételeket teremtenének a különféle vízhasználatok, és az alsó három vízlépcsőnél a hajózás számára;
• megőriznék, esetenként javítanák, a vízi és partmenti ökoszisztéma életfeltételeit;
• az emberi igények kielégítése mellett elegendő vizet biztosítanának a gazdag állat- és növényvilág folyamatos fennmaradásához és fenntartható fejlődéséhez; végül
• kedvező lehetőségeket kínálnának a környező települések fejlesztésére, a kialakuló vízfelületek üdülési, idegenforgalmi és sportcélú hasznosítására is (l. Mantuánó J.: „A Djurdjevac-Barcsi Vízlépcső Rendszer”, VIZITERV, 1976).
Az 1988-ban megkötött magyar-jugoszláv államközi egyezmény alapján elsőként a „Djurdjevaci Vízlépcső” tervezési munkálatai indultak meg. A vízerőmű 145 MW teljesítménnyel évi 828 GWh energiát termelt volna (18 MW, illetőleg 103.5 GWh/év magyar hányaddal).
A közös tervben előirányzott vízlépcsők megfeleltek a bajor és osztrák folyókon is figyelembe vett nemzetközi környezet- és természetvédelmi követelményeknek.
A Novo Virje vízlépcső
Magyarország 1990 után az 1988. évi egyezményt felmondta. A horvát fél, felismerve, hogy a magyar kormány a vízlépcső-ellenességet fontosabbnak tekinti a természeti értékek megóvásánál, saját érdekeit szem előtt tartva, a horvát kormány 1992. július 7-i határozata alapján tervezte meg a Djurdjevac-Barcsi Vízlépcsőrendszer kiváltására a felségterületére eső Zákány-Vízvár közötti 34 km hosszú Dráva-szakaszt hasznosító Novo-Virje vízlépcsőt. Az erőmű 138 MW beépített teljesítménnyel évi 640 GWh energiát termel. Ennek nagy részét sokkal – a párizsi energiabörzén 1:20 arányban – értékesebb csúcsenergiaként, amit az 550 m3/mp középvízhozamhoz képest viszonylag nagy, 960 m3/mp kiépítési vízhozam és a 127 millió m3 tározótérfogat is jelez.
Környezeti hatástanulmány
A tervezési munkákról a horvát szakemberek az 1998. április 16-18. között Budapesten tartott „Európai Folyók Fejlesztése” c. nemzetközi konferencián (63 rész-tanulmányt összefoglaló) hat tanulmányban számoltak be. (Proceedings, International Conference on European River Development – ICERD, Budapest, Hungary, April 16-18, 1998). Ezekben ismertették a létesítményt, annak műtárgyait, azok műszaki paramétereit, valamint az érintett területen a lakosság életfeltételeinek javítására tervezett mezőgazdasági (öntözés-lecsapolás) és infrastrukturális fejlesztéseket (víziközmű, úthálózat, hidak). Külön tanulmány foglalkozott a térinformatikai módszerekkel készített részletes, a környezet valamennyi elemére, a teljes növény és állatvilágra kiterjedő hatásvizsgálattal. Ennek eredményei szerint a vízlépcső az előirányzott hatáskiegyenlítő beavatkozásoknak köszönhetően környezeti károk nélkül biztosítja az érintett szakaszon a közös terv kapcsán említett előnyöket. A létesítmény esetleg magyar területre is átterjedő hatásainak tisztázására a magyar kormány 1999-ben, diplomáciai jegyzékben kérte az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ-EGB Espoo-i egyezmény (Finnország, 1991) alkalmazását. Az egyezményt ugyancsak ratifikáló horvát fél a kérésnek eleget tett és a közös környezeti hatásvizsgálat 2001. januárban megkezdődött (bár az egyezmény végrehajtása felől csak a 2003. június 30-án megjelent útmutató nyújt tájékoztatást).
Több kétoldalú szakértői és miniszteri szintű találkozó nyomán a horvát fél által 2003 elejére elkészített hatástanulmány figyelembe vette a magyar fél aggályait, valamint az EU Stratégiai Hatásvizsgálat előírásait. Az adatokat a tervezés megkezdése óta folyamatosan üzemeltetett környezeti monitoring hálózat adatai alapján pontosította. Ezt az illetékes magyar szerveknek múlt év nyarán megküldte, lényeges megállapításait pedig a Barcsi Polgármesteri Hivatalban 2003. október 17-én megtartott nyilvános lakossági fórumon ismertette. A fórumon a hatástanulmány fentiekben már vázolt megállapításaihoz érdemi ellenvélemény nem hangzott el. A KvVM jelen lévő képviselője nyilatkozatában mindössze annyit rögzített, hogy a magyar fél továbbra is ellenzi a vízerőmű építését. Arra a kérdésre, hogy a medermélyülést vízlépcső nélkül milyen módon kívánja megakadályozni, nem érkezett válasz. A vízerőmű ellen tiltakozó környezet- és természetvédők által a fórumon is hangoztatott aggályok megalapozatlanok, ami az alábbi észrevételekből is kitűnik:
1. „Félő: a Duna-Dráva Nemzeti Park lesz a világ egyetlen olyan természetvédelmi körzete, ahol vízerőmű fog dübörögni”; (Magyar Nemzet).
Horvátországban a Krka Nemzeti Parkban a múlt század eleje óta három vízerőmű üzemel (nem „dübörög” – nem látott még vízerőművet az a lelkes, de dilettáns környezetvédő, aki dübörgő vízerőműről ír). A vízerőművek nem befolyásolták a Krka nemzeti parkká történő minősítését és nem károsítják a Krka folyó és vízesései világhírű szépségét. A Niagara Nemzeti Parkban, a vízesés légi felvételen látható szomszédságában, működik az 1000 MW-os Adam Beck erőmű. Ezek a példák is bizonyítják, hogy a nemzeti park nem összeegyeztethetetlen a környezet- és természetbarát vízerő-hasznosítással. A közös Duna-Dráva nemzeti park létesítésének a vízlépcső nem akadálya.
2. „A csúcson járatott erőmű (…) súlyosan károsítaná a Duna-Dráva Nemzeti Park védett és veszélyeztetett növény és állatvilágát…”; (Magyar Nemzet).
Az ismertetett üzemrend szerint az erőmű a 260 m3/mp-nél kisebb és 960 m3/mp-nél nagyobb vízhozamok idején átfolyásos üzemmódban, azaz az érkező vízhozam befolyásolása nélkül fog üzemelni és csúcsenergiát nem fog termelni. A két érték között a csúcsüzem időtartamát az határozza meg, hogy az alvízi mederben legalább 237 m3/mp vízhozam, azaz a jelenlegi természetes kisvízhozam több mint másfélszerese maradjon. A kisebb vízhozamok a 3,5 km hosszú, a 3000 m3/mp árvízhozamot is szállítani képes alvízi mederben tározódnak és ellapulnak, tehát a csúcsüzem esetén sem „… marad a mederben olyan kicsi víz (azaz a természetesnél kisebb vízhozam), amely komoly térségi hatást eredményezne”.
3. „Nem akarunk mérgezett vizet inni”. „Élő folyónk a Dráva”, Nimfea és Lanius Természetvédelmi Egyesületek, Pécs.
A vízlépcső miatt nem is kell. Az egyetlen napnál rövidebb tartózkodási idő alatt a tározóban káros hidrobiológiai folyamatok nem játszódnak le és a vízminőség nem romlik (miként a felső szakaszon üzemelő 23 erőmű duzzasztott szakaszán és a sokkal hosszabb átfolyási idővel üzemelő Tisza-tóban, a Lázbérci, vagy Meszesi tározókban sem).
4. „A medermélyülés fenéklépcsőkkel is megakadályozható” – névtelen. Tévedés. A fenéklépcsőn, mint víz alatti széleskoronájú bukón átbukó víz megnövekedett energiája fokozott medereróziót idéz elő, amit az alvízen rövid távolságra épített újabb fenéklépcsővel kellene megakadályozni. A fenéklépcsők lehetetlenné tennék még a kishajózást is, rendkívül költségesek, mert csak átmeneti megoldást jelentenének és minden nagyobb árvíz után újra kellene építeni azokat (lásd a szigetközi tapasztalatokat).
5. „Az energia közös üzemeltetésű gázturbinás erőművel is megtermelhető”; (Magyar Nemzet).
Valóban, sőt a Paksi Erőműben sokkal olcsóbban és a vízerőműhöz hasonlóan üvegházhatású gázok nélkül lenne megtermelhető. A gázturbinás erőmű azonban nem nyújtana védelmet a meder két generáción belül méteres nagyságrendű, a folyó környezetét károsító mélyülése ellen.
Összefoglalás
A Mura torkolata alatti Dráva-szakasz alapvető környezet- és természetvédelmi problémája a medermélyülés, ami a partmenti sáv fokozódó kiszáradását eredményezi, s csak duzzasztással akadályozható meg.
A természetvédők a Tisza esetében a kanyarok átvágásával előállított nagyobb esést, nagyobb vízsebességet és az ennek tulajdonítható medermélyülést teszik felelőssé a Tiszántúl kiszáradásáért sőt az ismétlődő aszályokért is. Eközben kényszeredetten elismerik, hogy a Tiszán létesített vízlépcsők a vízminőséget javítják és a környezetet nem károsítják.
A Dráván ezzel szemben éppen a környezetet féltő természetvédők tiltakoznak a medermélyülés megakadályozását célzó műszaki beavatkozás ellen és egy már károsodott, fokozatosan tovább romló állapotot akarnak konzerválni, ezzel hoszszabb távon veszélyeztetve a saját maguk által is védendőnek tartott természeti értékeket.
A horvát felet ugyanakkor meg akarják akadályozni abban, hogy saját területén a veszélyeztetett környezetet javító-védő beruházást megvalósítsa. Megjegyzendő, hogy valamely felmerülő, a felek által közös megegyezéssel meg nem oldható vitás kérdés az Espoo-i egyezmény szerint a) nemzetközi bíróság, vagy b) választott bíróság elé terjeszthető (15. cikk). Ugyanakkor az egyezmény több fogalmat tisztázatlanul hagy, ami – ha a horvát fél a megalapozatlan kifogásokat figyelmen kívül hagyva a vízlépcső megépítése mellett dönt – előrevetíti egy újabb hágai per árnyékát.
Magyar szempontból a tervezett Novo Virje vízlépcső (a Dráva „C” variánsa?) káros hatása, hogy megakadályozza a közösen kialakított vízlépcsőkiosztást, kérdésessé teheti a barcsi vízlépcső és kikötő, valamint a drávaszabolcsi vízlépcső kiépítését. Barcs csak akkor lenne bekapcsolható a vízi szállításba, ha az újabb tervekben szereplő Donji-Miholac (vagy egy másik, horvát területen megépülő) vízlépcső által előállított duzzasztás Barcsig biztosítaná (kisvíz idején is) a szükséges vízmélységet. A közös szakasz folytatódó, feltehetően gyorsuló mélyülése belátható időn belül költséges beavatkozásokat fog igényelni. A klímaváltozás előrejelzett következményei is csak duzzasztott vízzel enyhíthetők.
A magyar érdekek védelme és az alvízi közös Dráva-szakasz környezeti károsodásának elkerülése érdekében a vízlépcsőkkel szembeni indokolatlan elutasító magatartást fel kell adni.
Szilvássy Zoltán
| |
